Galaval unnepelt a husz eves Violin Muveszetoktatasi Intezmeny – NCDG

NCDG 20.16

Dunaújváros – Május az iskolai gálák szezonja. Ezek sorából kiemelkedik a Violin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, hiszen idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Vasárnap a Bartókban összegezték, mit tudnak.

Egészen pontosan az iskola dunaújvárosi telephelyén tanuló növendékek műsorát sorakoztatták fel bő másfél órában.

Nyitányként stílszerűen a Tóth -Varga Zsuzsanna vezette társastánc tanszak balettelőadása adta a felütést.

Puskásné Radnó Ágnes igazgató megnyitóbeszédében elmondta, hogy az alapításkor az egyik alapelv az volt, hogy helybe vigyék a művészetoktatást a településekre, hogy ne csak a nagyvárosokban legyen lehetőségük a gyerekeknek a különféle művészeti ágakban kipróbálni, kiművelni magukat.

A kezdetekkor három településen indult be a képzés, és hamar híre is ment a tevékenységüknek. Abban az időben fúvószenekart és majorett csoportot is alapítottak. Az iskola fénykorában harminc telephelyen tizenöt településen működött, ahol a közel ezerötszáz tanulót ötvenfős tanári gárda oktatta. A gazdasági válság azonban őket sem kerülte el, jöttek a csoportösszevonások, tanszakok szűntek meg. Mára már némi létszámnövekedés is tapasztalható, köszönhetően a szülők erő feletti áldozatvállalásának. Évek óta közel nyolcszáz diákot oktat a harmincfős tanári kar.





Forrás: duol.hu

Pages:
Edit