Dinamika es latvanyossag – A hip-hop es az utcai tanc erzeseit kozvetitik a kozonsegnek

hiphop

2015. szeptember 10., 16:59
szerző: Braun Dorottya

forrás: duol.hu

Dunaújváros – Szeptember 4-én, pénteken a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon fennállásának huszonötödik évfordulóját egy kora esti rendezvénnyel ünnepelték meg a Bartók Kamaraszínházban, amelynek keretein belül többek között az egyik helyi tánccsapat, a No Control Dance Group is készült egy bemutatóval a közönségnek.

A műfaját tekintve főként hip-hop táncokkal és streetdance-szel, vagyis utcai tánccal foglalkozó csoport és a Jószolgálati Otthon között az elmúlt évek során szoros kapcsolat alakult ki, ugyanis a táncosok rendszeresen közös programokkal örvendeztették meg az intézmény lakóit. Ezeken az alkalmakon a résztvevők ízelítőt kaphattak a csapat eddig tanult koreográfiáiból, amelyeknek lépéseit a későbbiekben meg is tanították az otthon lakóinak. Ezért nem is volt kérdéses, hogy amikor a jubileumi ünnepség szervezésére került a sor, akkor az NCDG tánccsapatot is felkérték egy táncbemutatóra. De mit is kell tudnunk róluk?

Kálmán Károly, a No Control Dance Group alapítója és koreográfusa elmesélte, hogy a csapat 1998-ban alakult, egy nagy múltú tánccsoport utánpótlás csoportjából történt kiválással. Ennek az volt az oka, hogy az akkori formációnak nagyon megtetszett a néhány éve még kevésbé ismert streetdance és hip-hop táncműfaj, így elkezdték kizárólag ezen műfajok elsajátításának szentelni idejüket. A csapat jelenleg a dunaújvárosi Violin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény égisze alatt működik.

Balról Kálmán Károly, a csapat koreográfusa Somogyi Balázzsal (Fotó: Hankusz Kálmán)

Balról Kálmán Károly, a csapat koreográfusa Somogyi Balázzsal (Fotó: Hankusz Kálmán)

A No Control csapata az évek során több hazai és külföldi versenyen is részt vett, illetve számos rendezvényen mutatták be tudásukat a táncosok. A tavalyi évben például a Fejér Megyei Diáknapokon egyik koreográfiájukkal több kategóriában is díjat vehettek át. A rendezvény utolsó napján pedig az a megtiszteltetés is az övék lett, hogy a gála fináléján ezzel a tánccal zárhatták a műsort. Néhány héttel ezelőtt pedig városunk sikeres újraélesztési rekordkísérletén is láthattuk őket. Károly elmondta, hogy fejlődésük érdekében rendszeresen járnak hazai és külföldi táncos rendezvényekre, ún. workshopokra, amelyeken a hozzájuk hasonló csapatok és neves előadók munkáját megismerve újabb ötletekkel és inspirációkkal gazdagíthatják koreográfiájukat.

hiphop

A Jószolgálati Otthon jubileumi gáláján is bemutathatták tánctudásukat a dunaújvárosi közönségnek

hiphop

Megalakulásuk óta több zenekartól és előadótól is kaptak felkérést közös munkákra, klipforgatásokra. A dunaújvárosi BeatKoho hip-hop formációval is dolgoztak már együtt, valamint Dave Jr lemezlovassal is, aki a közelmúltban a Miller Soundclash nemzetközi elektronikus zenei tehetségkutató műsor hazai döntőjében lépett fel a siófoki Palace-ban. Ehhez a fellépéshez kaptak egy felkérést Pulai Dávidtól, vagyis Dave Jr-tól, hogy az augusztusi döntő keretein belül az egyik zenéjéhez tervezzenek meg egy közös produkciót, amely a No Control csapatának is nagy lehetőség volt, hiszen munkájukat nem csak a Palace közönsége, de a műsor hazai zsűrije is megismerhette.

A csapat lassan húsz éves fennállása óta évről évre egyre több táncossal gazdagodik a táboruk, ezért annak érdekében, hogy minden táncos a tudásának és korosztályának megfelelő szintű koreográfiákat tanulhassa három időpontra lett bontva a tánccsoport.

Véget ért a nyári szünet, így az iskolarendszer szerint, szeptembertől júniusig működő No Control Dance Group edzései el is kezdődtek, amelyekre idén is szeretettel várnak minden érdeklődőt és jelentkezőt a dunaújvárosi Munkás Művelődési Központ második emeleti kétszáznégyes termében. Az edzések időpontjairól és a csapat közelgő fellépéseiről bővebben a www.ncdg.hu weboldalon lehet olvasni.

A zenétől független hip-hop életérzés kialakulását a múlt század húszas éveinek végére datálják. A nyugat-afrikai és afroamerikai zenék elterjedésével, ötvöződésével az 1970-es években a jamaikai származású Kool Herc-hez köthetően alakult ki a rap, amely ekkor még főként az utcákon élt, s lett a hip-hop elválaszthatatlan része. A hip-hop életérzéshez szorosan hozzátartozik a streetdance, azaz utcai tánc, a kapcsolódó zenék, az öltözködés és olyan sportok, amelyek közel állnak a hip-hop stílushoz, például a kosárlabda vagy a steelball.

Szerző: Braun Dorottya

forrás: duol.hu

Pages:
Edit