Dunaújváros – Telt ház előtt léptek színpadra május 30-án, szombaton a Violin Művészeti Iskola Táncművészeti ágának növendékei a Bartók Színház nagytermében.
Rendhagyó produkciókkal adtak számot tudásukról a társastánc, a néptánc és a kortárs táncok művelői, tanáraik, hozzátartozóik, valamint a pusztán szórakozni vágyó közönség előtt.
Formabontó módon, miután Puskásné Radnó Ágnes igazgató megnyitotta az ünnepséget és megkülönböztetett figyelemmel köszöntötte a közönség soraiban jelen lévő, a művészetoktatási intézménnyel a mai napig szoros kapcsolatot ápoló Tomcsányi Éva és Wünsch László balettmestereket, Dunaújváros díszpolgárait, ezúttal nem a kezdő korosztálytól indulva, és a stílusokat vegyítve jutottak el a felnőtt csoportok műsoráig, hanem tanszakonként adták elő a repertoárt. A társastánc tanszak nemzetek zenéjét és táncát felvonultató negyven perces blokkjának teljesítményéért álljon itt az első bravó! Méltán aratnak az országos táncversenyeken és kupákon szakmai és közönségsikereket – miként arról Igmándi Zita műsorvezető tájékoztatta azokat, akiknek figyelmét ez idáig elkerülték ezek a hírek.
A társastánc csoport leginkább 7-9 éves, de a 10-16 év közötti növendékeire is illik még a felvetés: „Miből lesz a cserebogár?” Különösebb felkészültséget nem igényel az állítás: mindent időben kell elkezdeni, s nincs ez másként a tánctanulással sem.
A műsorfolyam következő produkciója a show-tánc 8-11 év közötti táncosainak, a pécsi iDance Kupa arany minősítésű „Boszik” formációjával ejtette rabul a legelfogultabbak szívét. Műfajt váltva, az 1952-ben, még sztálinvárosiként bejegyzett, mai nevén Dunaújvárosi Vasas Tánc-együttes legújabb generációinak gyermek előkészítő csoportjai, utánpótlás, valamint nagy együttese következett. A folytonosságra ügyelve, továbbra is fesztiválok, a Fölszállott a Páva televíziós tehetségkutató vetélkedő, néptáncversenyek és kulturális műsorok legjobbjainak minősülnek a néptáncosaink. Még egy bravó!
A töretlenül népszerű utcai táncok legizgalmasabbika, a hip-hop szerelmesei töltötték be a színpadot a gála legerősebb részében. S hogy mennyi új mondani és kifejezni valójuk akad a mai fiataloknak, abban Kálmán Károly tanítványai tehetséges partnerek. Az 1998 szeptemberében alakult, No Control Dance Group legújabb, Cleansquad „takarítóbrigádja” most már értjük, miért tarolt a Fejér Megyei Diáknapokon, Balogh Nikolas, Haszon János, Johan Tamás és Somogyi Balázs „brigádtagokkal”. Harmadszor is bravó, fiúk!
Végezetül a felkészítő tanárokról és koreográfusokról se feledkezzünk meg, hiszen nélkülük nem lett volna részünk ebben az élményben. Nagy Noémi, Tóth-Varga Zsuzsanna, Fejér István, Görgics Éva, Szőke Genovéva, Molnár István Dániel, Turóczi Rita, Suplicz Mihály és nem utolsó sorban, Kálmán Károly.
A Tomcsányi – Wünsch mesterpáros munkájának beérett a gyümölcse, a város művészetoktatási intézményei, közöttük kiemelkedően, a Violin Művészeti Iskola vezetői, tanárai méltó utódai nagyszerű elődeiknek. Egy ráadás bravó! mindnyájukat megillet!
Szerző: Szente Tünde
Fotó: Ady Géza
Forrás: duol.hu
Pages: